Hardver,  Közössségi hálózatok,  Szoftver,  weboldal készítés

Pontosan tudnod kell azt, hogy a Web 3.0 és a Web 3 között mi a különbség!

 




 

Nagyon könnyű összekeverni a Web 3 és a Web 3.0 kifejezéseket, hiszen csak annyi különbözőik a két kifejezésben, hogy az egyikben szerepel egy pont nulla. Ebben a cikkben azonban bemutatom, hogy milyen módon próbálják félrevezetni az embereket ennek a két fogalomnak a használatával.

 

Mindenek előtt amit meg kell tudni az az, hogy melyik kifejezést használtuk korábban és ez a web 3.0. Azonban az is egy nagyon fontos információ, hogy mit fejeztünk ki ezzel a szóval és ezt a cikkben a későbbiek folyamán kifejtem.

 

Végül megmutatum, hogy a pont nulla elhagyásával és a web 3 fogalom használatával milyen módon keveredik össze ez a két fogalom. Ne hagyjuk magunkat félrevezetni és tudjuk pontosan azt, hogy mit jelent a Web 3.0 és a Web 3 közötti különbség. Az első fogalom jövőbeli tervekre utalt, amelyhez sokan, sokféle elképzelést társítottak. Az utóbbi pedig sokak szerint pusztán egy marketing kifejezés.

 




Az internet és a világháló közötti különbség

 

Az internet egy olyan hatalmas, globális méretű számítógépes hálózat amely internetprotokolok (IP) használatával kommunikálnak. Az internetet felhasználók milliárdjai használják. 1989-ben a korai ARPANET megszűnésével jött létre.

A világháló, amely az angol World Wide Web vagy rövviden web (www) az interneten működő hiperhivatkozásokkal (linkekkel) összekötött dokumuentumok rendszere. Sokan gondolják úgy, hogy a www magát az internetet jelenti azonban ez így nem igaz.




Web 3.0

A Web 1.0 és a Web 2.0 kifejezéseket az ezredforduló környékén kezdték el használni, annak érdekében, hogy kifejezzenek egy hatalmas fejlődést és megkülönböztessék az fejlődési pont előtti és utáni internetet.

A közösségi hálózatok megjelenésével egy teljesen új internet jött létre. A MySpace vagy a Facebook megjelenésével az internet már nem csak egy olyan felület lett, ahol a publikálók által közzétett tartalmakhoz lehetett hozzájutni, de a felhasználó saját maga is könnyedén létrehozhatja a saját tartalmait.

Ez egy teljesen új területet jelentett, a felhasználók által generált tartalmak teljesen megváltoztatták az addig ismert internetet és a kommunikáció formáit. Egy új korszak kezdődött, amelynek jelölésére vezették be a Web 2.0 fogalmat.

Web 1.0 alatt olyan honlapokra gondolunk, amelyek statikusak, általában HTML nyelven szerkesztették őket. A korai fejlődési időszakban a honlapok tartalmát, mindig frissíteni kellett és kialakult az a szabály, hogy a frissítéseket, az új információkat, mindig a honlap „tetejére” a felső sorba írják.

A következő fejlődési pont az volt, hogy a blogolás elősegítése érdekében tartalomkezelő rendszerek (CMS) jöttek létre, amelyek elvezettek a weboldalak dinamikus előállításához. Így már nem kellett ismerni a HTML jelölőnyelvet ahhoz, hogy az interneten publikálja valaki gondolatait.

A Web 2.0 megjelenésével egy teljesen új korszak alakult ki a számítástechnika világában. Természetesen felmerült a kérdés, hogy a jövebőben a Web 3.0 hogyan alakul ki és milyen  fejlődés eredménye lesz?

 

Sokan Tim Berners-Lee Szemantikus web elképzeléseihez társították a Web 3.0 fogalmat. A Szemantikus webet egy olyan közös keretrendszerként épzelte el, amely az adatok megosztását és újra felhasználását teszi lehetővé, különböző alkalmazások, vállalatok és közösségek között.

Az erőforrás leíró nyelv (RDF) és a Web Ontology Language (OWL) a metaadatok formális megjelenésére használhatók.




Web 3.0 és Web 3

A Wweb 3.0 kifejezést az elmúlt évtizedekben folyamatosan használták és a mögötte álló jelentés is folyamatosan változott. Van, aki azt állítja, hogy a Web3 központjában egy olyan törekvés áll, hogy központosítás következtében javuljon a biztonság kérdése. Az a cél vezérli, hogy az emberek számára visszaadja a hatalmat, a felhasználói adatok és az identitások ellenőrzését.

 

A Web3 kifejezésnek az internet egy úabbj korszakát jelölik, amelyben a decentralizáció, a blokkláncok, a token-alapú közgazdaság játszik központi szerepet, tehát a kriptovaluták.

 

Tim Berners-Lee, az internet atyja, a Web 3.0 kifejezéssel a szemantikus webet jelölte. A szemantikus web, a Web 3.0 olyan szabványok gyűjteménye, amelyek azt a célt szolgálják, hogy az interneten található adatokat, a gépek számára még optimálisabb keretek között tegye olvashatóbbá.

 

A Web3 és a Web 3.0 kifejezéseket bizonyos esetekben szinonimaként használják, bizonyos esetekben pedig felhívják a figyelmet a hatalmas különbségekre, amit a két fogalom jelent.

Vannak jelentős szakemberek, akik felhívják a figyelmet arra, hogy a Web3 csak egy divatszó, amelyet leginkább marketing kifejezésként érdemes azonosítani.

 

Összegzés

Vigyázzunk tehát arra, hogy ne keverjük össze a Web 3.0 és a Web 3 kifejezést. Tudjuk, hogy a Web 3.0 hogyan jelent meg a Web 2.0 és Web 1.0 kifejezéseket követően és legyünk tisztában azzal, hogy melyek azok, amelyeket már valós dolgok leírására és melyek azok, amelyeket csak bizonyos tervek, elképzelések megjelölésére használunk.

 




 

Szóljon hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük